Wagner, Richard  
 

Wagner, Richard
1813-1883
Élete

Wagner 1813-ban született Lipcsében. Karl Friedrich Wagner özvegye férjhez megy Ludvig Geyerhez, s a család 1814-ben átköltözik Drezdába. Geyer adoptálja a kis Richardot; nevelése olyan laza, amilyen csak egy elkényeztetett “kedvenc” nevelése lehet. Belekap mindenbe: hegedül, zongorázik, fest, drámaírással próbálkozik. Sokat tanul idősebb nővéreitől, akik valamennyien a drezdai színházhoz szegődtek, s így a Geyer-házat betölti a színház mámorító légköre. Weber Bűvös vadásza-a és Beethoven szimfonikus zenéje ösztönzi zeneszerzői ambícióit. 1831-ben beiratkozik a lipcsei egyetem zenei fakultására, s tanára segítségével igyekszik bepótolni azokat a hiányosságokat, melyek mindeddig a komoly zenei haladásban gátolták. Fiatalon és könnyelműen köt házasságot, adósságok és lelki csömör gyötrik. 1939-ben feleségével együtt egy viharos út során eljutnak Franciaországba, az álmok és remények paradicsomába. Megismerkedik Meyerbeerrel, aki az akkori zenei élet koronázatlan fejedelme, s bár bizonyos fokig támogatta a zeneszerzőt, Wagner mégis keserű kudarcként élte meg a párizsi éveket — megismerkedett az adósok börtönével, az éhezéssel —, s ezek az élmények a “lázadó polgár” magatartását fejlesztik ki benne. Cikkeket ír, bírálatokat fogalmaz, beadványokkal ostromolja az egész világot, s közben megírja a német muzsikus Hiszekegyét:

“Hiszek Istenben, Mozartban, Beethovenben, hasonlóképp az ő tanítványaikban és apostolaikban. Hiszek a Szentlélekben, az egyetlen, oszthatatlan művészet igazságában; hiszek abban, hogy a művészet Istentől való, és minden megvilágosodott emberben él; hiszem, hogy aki csak egyszer is megfürdette lelkét a művészi élvezet fennkölt légkörében, az örökké alázatos híve marad, és sohasem tagadja meg azt. Hiszem, hogy mindenki üdvözül a művészetben, és éppen ezért mindenkinek joga van ahhoz, hogy éhen is haljon érte!”

Aztán mégiscsak rávirradt a siker első bíztató sugara. A drezdai opera műsorra tűzi a Rienzit, s a bemutató 1842-ben fényes sikert arat. Ez az opera még nem az igazi Wagner arcát mutatja: nagy felvonulások, színházi látványosságok, balett stb. a hangzás mégis újszerű, merész. Egyszerre ölébe hull a siker, a hatalom és a vele járó búsásás jövedelem. A drezdai opera vezetője meghal, és a király őt nevezi ki utódjául. Közben műsorra kerül még két operája: a “Bolygó Hollandi” és a “Tannhä user”. Azt lehetne mondani, mindent megkapott az élettől: pénz, siker, hatalom, dicsőség, de nyugtalan vére nem hagyja pihenni babérjain. Összeismerkedik egy haladó, felvilágosult gondolkodású forradalmárral, akinek révén bekapcsolódik az 1849-es drezdai forradalomba, s ezért száműzik a városbál, körözőlevelet adnak ki ellene. Emigrációba kényszerül, előbb Párizsban, majd Svájcban találja meg új otthonát, ahová Liszt támogatásával jut el. Itt kezdődik Liszthez fűződő barátsága, az a szoros kapocs, mely élete végéig összeköti a két zeneszerzőt. Egyenlőre tehát nem is komponál, de Liszt közben előadja Weimarban a “Lohengrin”-t is. A premieren azonban a száműzött Wagner nem vehet részt.

Zürichben Wesendonk Otto vagyonos kereskedő lesz a támogatója és barátja, aki villát bocsát Wagnerék rendelkezésére. Itt kezdi megtervezni a “A Nibelung gyűrűje” című zenedráma-sorozatot. A munkát azonban meg kell szakítania, az ok családi jellegű. Wesendonk Otto felesége és Wagner között “plátói” szerelem alakul ki, s Wagnerné féltékenységi botrányt rendez. Wagnernek nincs más választása, el kell hagynia a házat, házassága felbomlik, és megszakad a “szenvedélyes barátság” is, ami Matildkához kötötte. E szép, szomorú szerelemnek állít örök emléket a “Trisztán és Izolda” című zenedrámában.

1861-ben ismét Párizsban próbálkozik, s mivel amnesztiát kap, haza is mehet, de újabb zenei és anyagi kudarcok érik, adósai fojtogatják, s ő mérhetetlen terheit újabb hitelekkel súlyosbítja. Útközben éri II. Lajos bajor király meghívása, és ettől kezdve ismét kiváltságos helyzetet élvez. Úgy vonul be Münchenbe, mint egy győztes fejedelem, aki mindjárt udvarnokát és udvarhölgyét is viszi magával. Az udvarnok: Hans von Bülow, korának egyik legnagyobb zongoraművésze és karmestere; az udvarhölgy Liszt Cosima, Bülow felesége. Ismét egy szerelmi háromszög, tehát újabb botrányok. Közben a “Trisztán és Izolda” bemutatója 1865-ben, és a “Parsifal” első tervezete; s még ugyanebben az évben elbocsátják a müncheni operától.

Egy Luzern melletti kis kastélyban húzza meg magát, és ide követi, nem törődve a botránnyal Liszt-Bülow Cosima is, aki szakít eddigi életével, s 1870-ben feleségül megy a zeneszerzőhöz, hogy Wagnernek áldozhassa minden percét. Itt készül a “Nürnbergi mesterdalnokok”, s befejezi a tetralógiát is. Szerte a világon Wagner-társoságok alakulnak, s megkezdődik a részvényjegyzés egy fölépítendő Wagner-színház javára. A pénz mindig édes kevés, de ekkor II. Lajos bajor király hatalmas összeget szán a “színháztemplomra”, s 1876-ban, Lajos áldozatkészsége jóvoltából végre felépül Bazreuthban a zeneszerző régi álma a Wagner-színház. (Célja, hogy ott speciálisan képzett zenekarral és énekesekkel csak az ő műveit szólaltassák meg.) A színház első bemutatóján, 1876-ban a “A Nibelung gyűrűje” című zenedráma csendül fel, majd 1882-ben a “Parsifal” bemutatója következik.

Wagner 1883-ban halt meg Velencében, halála után felesége Cosima vette át a bayreuthi színház vezetését.

Életműve

Wagner életművének központi műfaja a zenedráma. Kezdettől fogva kizárólag saját szövegkönyveit zenésíti meg. Témáit a német mondavilágból meríti. A műveiben rejlő problémák a kora társadalmával való tudatos szembenállás eredménye. (Felismerte a kor zenei életének felszínességét, az üzlet, az áruvá vált művészi tevékenység uralmát, s ebben döntő jelentőségűek voltak párizsi kudarcai.) Ez a konfliktus — “a meg nem értett zseni” háborgása — az alapja Wagner forradalmiságának. Ezt a lázadást művészetével is igyekezett kifejezni, a mítosz számára csak keret, amelybe beleszövi a maga személyes problémáit, vágyait, valamint a kor kérdéseit. Életműve így lett önéletrajz jellegű. (Műveit személyes hang, a mítosz hőseivel való azonosulás hatja át.) Wagner életműve hűen tükrözi kora társadalmának ellentmondásos és nyugtalan világát. Nevéhez fűződik az un. énekbeszéd “Sprechgesang” bevezetése az operákban.

“Bolygó Hollandi” Az első műve, amelyben radikálisan szembefordul a kor zenés színpadi hagyományaival. A Bolygó Hollandi alakja a népfantázia szülöttje: vágy a megnyugvás után az élet vad viharai közepette. A görögöknél a vándort Odüsszeusznak hívják. Bolyongásaiban a hon, a családi tűzhely, a gyermek utáni vágy vezeti. A kereszténység ezt az alaptémát a bolygó zsidóban testesítette meg. Földi megváltása nincs, csak a halálban nyerheti el a megnyugvást. Aztán már nem a hellének vagy a kereszténység “kis” Földközi-tengere került a monda középpontjába, hanem a világot átölelő óceán. Ezt a szörnyűséges távlatokba helyezett és végtelenségbe tágított mítoszt találjuk meg a Bolygó Hollandi történetében.

“Tannhä user” Hőse élő történelmi alak, a XIII. sz. első évtizedeiben élt, mint vándorénekes. Az érzéki szenvedély és a tiszta eszményi szerelem vágya közt hányódó alakjában Wagner saját lelki gyötrődéseit szólaltatta meg.

“Trisztán és Izolda” A mű létrejötte Wesendonk Matildnak köszönhető. A “madonna szépségű” Matild és Wagner között komoly barátság alakult ki. Matild öt versét nyújtotta át a zeneköltőnek, amelyeket az megzenésített, s az asszony születésnapi ajándékának szánta. Wagnerné, Minna asszony, aki idáig is gyanakodva nézte a két ember barátságát, nagy jelenetet rendezett. A botrányos összetűzés következményeként Wagneréknek el kellett hagynia a Wesendonkék kölcsönözte villát. Minna Drezdába utazott, Wagner Velencébe, majd később visszatért Svájcba, s találkozott is a Wesendonk házaspárral. Érdekes megjegyezni, hogy az az asszony, akinek a világirodalom egyik legszebb és legszenvedélyesebb szerelmi vallomását szánták (a Trisztánt), kezdetben közömbösen viselkedett, később pedig teljesen elfordult Wagnertól, és Brahms híveihez csatlakozott. A Trisztán müncheni bemutatóján — bár Wagner többszőr és nyomatékosan meghívta — nem jelent meg. Ezen mű nemcsak Wagner életében volt mérföldkő, hanem az opera egyetemes történetében is. Benne egy merőben új zenei szerkesztéssel találkozunk. Ez már nem megzenésített szövegkönyv, hanem vers, dráma, zene, lélektani ábrázolás csodálatos összhangja. Kromatikus világával Richard Strauss és Schönberg előfutárának tekinthető. Az opera dallamanyaga folytonos, megállíthatatlan, ez hát a “végtelen dallam”, mely kaput nyit a teljes felszabadulásnak a “klasszikus” zene formai törvényei alól.

“A Nibelung gyűrűje” (tetralógia) Négy dalmű, melyeket mitológiai témájuk kapcsol össze.

A Rajna kincse
A Walkür
Siegfried
Istenek alkonya
Hősei istenek, akik ugyanakkor nagyon is emberi vonásokkal, tulajdonságokkal rendelkeznek, s valamennyien egy-egy társadalmi réteg képviselői is egyben.

“Nürnbergi mesterdalnokok” Wagner egyetlen vígoperája, melynek cselekménye a XVI. sz.-i polgárosodó Nürnberg városában játszódik. Témáját nem a mitológiából, hanem a valóságos élet talajából meríti. Két dalnok áll szemben egymással: az idősebb, bölcs művész Hans Sachs és az új idők, a jövő művésze, Stolzingi Walter. Hans Sachs lemond a szerelemről a fiatal Walter javára, s a magányos hős alakjában az öregedő Wagner problémája szólal meg. A nép pedig szeretetével veszi körül az öreg mestert.

“Parsifal” A legenda anyagát Wagner javarészt Wolfram von Eschenbach verses regényéből merítette, mely a német irodalomban igen nagy jelentőséggel bír. Wagner azonban természetesen a költő szuverenitásával használta fel az anyagot.

“Lohengrin”

Richard Wagner életműve hűen tükrözi kora társadalmának ellentmondásos és nyugtalan világát. Nevéhez fűződik az un. énekbeszéd, “Spechgesang” bevezetése az operákban, mely majd a XX. sz.-ban Schönberg művészetében teljesedik ki legtökéletesebben. Wagner az operadramaturgia egyik legnagyobb jelentőségű alakja. Zenéje, ez az ezer szálból összefont, szimfonikusan zengő, érzékien csillogó, hősiesen harsány és szerelmesen olvadékony muzsika a XIX. sz. egyik csodája, mely száz-százharminc esztendővel a művek születése után is megrendítő hatással van nemcsak a közönségre, hanem a zeneköltő utódokra is.





[Fõoldal] [Koncertnaptár] [Zeneszerzõk] [Zenekarok] [Mûvek] [Lexikon]

(c)2000. Készítette és karbantartja az eRise.
Kapcsolatfelvétel e-mail: info@classica.hu.